Édes jó ég, mennyi félreértést sikerült egy bekezdésbe belegyömöszölni.
Először is: attól, hogy te nem cserélnél egy 4090‑et 96 GB RAM-ra, még nem válik kozmikus igazsággá. Ez maximum annyit jelent, hogy te nem vagy a célközönség. A piac nem fog térdre rogyni attól, hogy te személy szerint mire nem vagy hajlandó.

A „meggazdagodás” narratíva pedig pont annyira komolyan vehető, mint amikor valaki azt hiszi, hogy a használtpiacon mindenki köteles veszteséggel árulni, csak hogy a kommentelők lelkivilága rendben legyen. Ha valaki jó áron jutott hozzá, az nem bűn, hanem szerencse. Az ár pedig attól lesz annyi, amennyiért elmegy, nem attól, hogy te mennyire érzed magadban a moralizáló kedvet.

A „bődületes nyerészkedés” megint csak szép hangzatos fröcsögés, de a valóságban annyit jelent, hogy nem tetszik az ár. Ez teljesen rendben van, csak épp ettől még nem válik objektív ténnyé. A piacot nem érdekli, ki mennyire sértődött.

És a végére az örök klasszikus: „tegyél fel valami használhatót”. Fordítva működik. Ha neked nem használható, akkor egyszerűen továbblépsz. A hirdetés nem azért létezik, hogy téged személyesen kiszolgáljon.

Szóval lehet itt nagy mellénnyel osztani az észt, de ettől még a helyzet nem változik: nem te vagy a mérce, csak egy hangos megfigyelő.